OM azonosító: 031617
Telefon: 36/311-211
Fax: 36/515-116
Email: wigner@wignerkozepiskola.hu
 
Post/Page Slideshow

COMENIUS Iskolai együttműködések pályázat

„pErGER – A Guidebook for Interschoolers” projekt

A Tempus Közalapítvány által koordinált COMENIUS Iskolai együttműködések pályázat keretében létrejött, „pErGER – A Guidebook for Interschoolers” nevű projekt során iskolánk 26 diákja és az osztrák partneriskola 50 diákja vállalta, hogy csereutazások, illetve évközi interaktív foglalkozások során létrehoznak egy internetes honlapot. A projekt különlegességét a mindkét fél által használt „idegen nyelv” adta, hiszen a munka nyelve mindvégig az angol volt. A két év alatt konkrét elemként elkészültek a mindennapi életről szóló kisfilmek, továbbá egy háromnyelvű hangos szótárral és a kulturális, illetve a különböző képzési rendszerek megismerését is lehetővé tevő adatokkal, fényképekkel vált teljessé a projekt-munka. Az alkotás folyamatáról és a cserelátogatások élményeiről blogot is vezettek a diákok. Emellett a pályázat során tervezett kulturális és sportesemények is sorra megvalósultak, melyek remekül kiegészítették a projektben résztvevők munkáját, illetve csapat- és közösségépítő jellegéből fakadóan növelték a pályázat hozzáadott pedagógiai értékét. A munka során létrehozott honlap hasznos információval szolgál azok számára, akik a két ország bármelyikébe készülnek akár diákként, akár csak látogatóba. A könnyen használható szinte egyedülálló internetes felület angol nyelven nyújt tájékoztatást olyan témákban, amelyeket mind az osztrák, mind a magyar diákok fontosnak tartottak közzé tenni az érdeklődők számára.

A projekt során elkészített honlapot az alábbi hivatkozásra kattintva tekintheti meg:
http://perger.htl-perg.ac.at/

 


 

Partnereink